Hírek
-
Kisvárdai színházi találkozó
Magyar Színházak 36. Kisvárdai Fesztiválja
Idén nyáron immár 36. alkalommal rendezik meg a Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiválját. Június 21. és 29. között Kisvárda lesz az ország színházi fővárosa, ahol 26 előadás – közülük 17 versenyben – várja a színház szerelmeseit. -
Teszt
A Színházi Világnapon indítja útjára a TESZT az idei programját
A temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház május 19-26. között tizenötödik alkalommal rendezi meg a TESZT Temesvári Euroregionális Színházi Találkozót.
-
Szatmári színház
Rangos magyarországi fesztiválon szerepel az Interaktív
A Magyarország egyik legnagyobb színházi eseményének számító fesztiválon idén is a kortárs magyar drámát ünneplik. A közönség csütörtökön 19 óra 30 perctől láthatja a Lendvai Zoltán által rendezett Interaktív című előadást, a Csokonai Fórum Latinovits Zoltán termében. -
Kecskeméti színház
Gyereknap a Kecskeméti Nemzeti Színház művészeivel
Május 25-én szombaton egy ízig-vérig színházi vetélkedővel készülünk ifjú színházbarátainknak. -
Gózon Gyula Kamaraszínház
Alakul, alakul...
Határozott elmozdulás látszik a színház épületének évek óta húzódó felújításában. Végigjártuk az épületet az építkezés jelenlegi fázisában. (Bővebben a cikkben) -
Szatmári színház
Visszatért a szatmári színpadra a Ludas Matyi Szatmárban
Május 8-án mutatta be a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata a Ludas Matyi Szatmárban című produkciót Bessenyei Gedő István társulatigazgató rendezésében. -
Kecskeméti színház
A hajléktalanság témakörét járja körül Iván Sára nemzetközi elismerésben részesült kamaraoperája
Külön elismerést érdemelt a PUCCINI Nemzetközi Kamaraopera Zeneszerző Versenyen Iván Sára karmester nem mindennapi témában írt Barbara című kamaraoperája, amely a hajléktalanság kérdéskörével foglalkozik. A Kecskeméti Nemzeti Színház karmesterével beszélgettünk. -
Kecskeméti színház
Több mint kétezer pedagógust lát vendégül a Kecskeméti Nemzeti Színház
Szemereyné Pataki Klaudia polgármester kezdeményezésére az elkövetkező hetekben négy alkalommal látja vendégül a kecskeméti pedagógusokat a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház, így kifejezve feléjük elismerésüket és hálájukat. A program keretein belül több mint kétezer pedagógust fogadnak a nagyszínházban. -
Kecskeméti színház
PÁLYÁZZ ÉS NYERJ!
A Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság és a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház tematikus jelenetíró pályázatot hirdet középiskolások részére. -
Gózon Gyula Kamaraszínház
A hónap verse - 2024. május
Galambosi László: Daloltam égő rózsafa / Radnóti Miklós: Május -
Kecskeméti színház
“Saját történeteink hídján ezúttal együtt kelünk át a zene és a színház találkozásánál”
Az évad záróakkordjaként a Kecskeméti Nemzeti Színház péntek este bemutatta stúdiószínházában a Felhangolva című darabot, amelynek “mesés zenés evés” műfaji besorolása keveset, az előadás maga viszont annál többet mond. Örömzene, mélységek és magasságok – Kovács Lehel újra csodát tett. -
Kecskeméti színház
MÁJUS 7-ÉN INDUL A BÉRLETEZÉS A 2024/25-ÖS ÉVADRA
Május 7-én elindul az előbérletezési időszak a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színházban, amely június 14-ig tart. Ezt követően kezdődik a bérletezés. -
Kecskeméti színház
Orth Péternek ítélték oda az idei Gábor Miklós-díjat a Macbeth címszerepéért
A legjobb Shakespeare-alakításért járó díjat a kollégák, a vezetőség tagjai, valamint a közönség előtt adta át a bizottság elnöke. -
Kecskeméti színház
Károly Kati: Szerencsére mindig volt egy következő állomás
A március 15-ei nemzeti ünnep alkalmából kiemelkedő zeneszerzői, zenei rendezői tevékenységéért Erkel Ferenc-díjban részesült Károly Kati, a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház zenei vezetője. Néhány hónapon belül ez a második kitüntetés, amellyel tevékeny és hosszú munkásságát elismerték – erről beszélgettünk. -
Szatmári színház
Támogassa idén is a szatmári magyar színjátszást!
Kérjük, idén a felajánlható 3,5 százalékkal támogassa a Harag György Társulat munkáját segítő Proscenium Alapítványt, vagy a Brighella Bábtagozatot segítő Art Project Egyesületet!
-
Művészek írták
Tragédia (Oidipusz éneke) – Világpremier
Szophoklész tragédiát írt, nem drámát – állítja a rendező. A tragédia szakrális forma. Amit hét színésszel: nem pszichológiai elemzésekre épülő dialógusokból formál meg az író-rendező. A kórusszerű vagy szóló dalok, a szakrális zeneiség, a költői tér és fények adják a teátrális formát. Az archaikus szöveg is a – szárd eredetű – Alessandro Serráé, ugyanő tervezte a díszletet, fényeket, ruhákat is. Szegő György -
Művészek írták
Kurázsi mama – háborúink krónikája
A 2022-es Bakkhánsnők kapcsán írtam Terzopuloszról, a rendezőről: „Berlinben, Heiner Müller korszakos színházcsinálóval indult a 70-es években. Vele hozta létre 1994-ben a Nemzetközi Színházi Olimpiát, amit a tervek szerint jövőre Magyarország rendez meg. Terzopulosz mostani rendezése jó előjel.” Az általa keltett előérzet beteljesedett. 2024-ben Kurázsi mama is olyan nagyformátumú előadás, ami többet jelent önmagánál. Szegő György -
Művészek írták
Pinokkió
A Vígszínháznál mese-musicalben Presser Gábor-Sztevanovity Dusán 35 éve töretlen sikerű A padlás musicalje a mérce. És ezzel is konferálták fel most a Karácsony előtt műsorra tűzött Pinokkiót. Szegő György